mintha az elmem egyre homályosabb lenne, igen, tudom mi ez. mintha minden egyre ködösebb lenne.

de sokminden kezd szep lassan nagyon-nagyon lassan körvonalazódni.

sokszor elfelejtem, hogy aki meg akar halni, az nincs jól. es ilyenkor bűntudatom van, hogy egy gyenge szar vagyok.

sokat sírok, de megtöbbet szeretnek, mert erzem, hogy ez meg nem minden.

es van bennem egy elkepzeles arról, hogy valami nagy dologra meg rá kell jönnöm, hogy ez meg nem minden. mint az elet, mint önmagam, minden szempontjából.

s ez a felismeres, vagy felismeresek lesznek a felszabadulásom pillanatai.

felek.

gyenge vagyok.

de most kell erősnek lennem.

hanyadjára?

ki csinálja helyettem? mert mintha en nem ott kint lennek. mert aki ott kint látszik, az nem azt akarja, amit en akarok.

remiszt s egyben vonz a halál gondolata.

mit tehetnek hát? ezt tovább, amiben keringek már mióta?

vagy valami mást? már reg elkezdhettem volna, ha szabad lennek. akár most is. de nem, nem vagyok az.

de minek kell törtennie ahhoz, hogy eszbekapjak?

talán az idő eleg. telik, telik, es rájövök. es várok?

talán kell valami meghatározó esemeny?

talán ez a pillanat is eleg volna?

en, es az elet, nem vagyunk barátok, de megis itt vagyunk egymásnak? mint egy rossz testverpár?

en es az elet? talán nincs is. az elet en vagyok, talán így van?

s nincs mitől felnem, s nincs semmi felettem, senki sem tart rabságban.

hahó.

ebredj fel.

senki sem tart rabságban.

s megis rabságban elsz.

 

tevedek? talán nem ezek a helyes gondolatok?

hát legyen.

mindegy.

 

ez a depresszió lesz meg rosszabb.